Cégünknek, a Félegyházi Pékségnek mindamellett, hogy a fő célja a vásárlók asztalára a minőségi pékáruk biztosítása, fontos az is, hogy akin tud, segíthessen. Ebben a szellemben támogatjuk folyamatosan a Magyar Vöröskeresztet is többek közt, idén például az ukrán menekültellátásban, elsősegélynyújtó versenyen és véradáson. A nyári szezonokban nagyon sokan szabadidejüket azzal töltik, hogy önzetlen módon, energiájukat…
Szeptember végéig velünk vannak hűsítő nyári kedvenceink. Ezek egyike a Jegeskávé, amit vaníliafagylalttal is kérhetsz! Kevésbé ismert finomság az affogato. Az igazi olasz Lavazza kávé feketén kerül a pohárba, melynek már az illata is hívogató. Ebbe kerül bele egy gombóc vaníliafagylalt. Ennek hála ez nem csak egy kávé, hanem egy igazi desszertkülönlegesség is, sőt, Olaszországban…
A Nemzetközi Élelmiszerbiztonsági Szabvány egy közös élelmiszerbiztonsági rendszer, amely közös szempontok alapján figyelemmel kíséri a gyárak tevékenységeit, ezzel segítve, hogy partnereikhez és a vásárlókhoz a lehető legjobb minőségű termékek kerülhessenek. Gyárunkba május elején látogatott el az audit, és a vizsgálat után igen elégedetten távozott. Ez az eredményünkön is meglátszik, hiszen 97,44%-ot értünk el. Idén négy…
Szabad felhasználhatósága miatt én nem feltétlenül akciót találnék ki rá, vagy promóciót, hanem kicsit a saját érdekünk fegyvereként is használnám. Mivel 50 gramm az nem túl sok levesnek, így szerintem kettesével is adhatjuk bátran. Arra használhatnánk, hogy az eladók a nyugodtabb időszakokban, vagy a beülős vendégeket megkérhetik, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, amiben a vevői…
Június végéig 77 mintaboltunkban tesszük elérhetővé a Szentkúti Tej finomságait! Frissen a gazdától, egyenesen Petőfiszállásról érkeznek hozzánk a különböző tejtermékek, köztük olyan klasszikusokkal, mint a kakaó vagy a tejföl, de természetesen izgalmas gyümölcsjoghurtokkal is tele lesz a hűtő. Találd meg Te is a kedvenced!
Újabb szezonális finomságunk tért vissza üzleteink polcaira, amely nem más, mint a PADLIZSÁNKRÉMES SZENDVICS! Tavaly nagyon sokan szerettétek, és idén még különlegesebb formában kínáljuk Nektek! Most egyenesen Erdélyből hoztuk el az ott füstölt padlizsánokat, és ezekkel készítettük el az általunk kikísérletezett receptünket, amivel kornsplitz kiflinket töltöttük meg. Vegán vásárlóink is nyugodt szívvel fogyaszthatják, hiszen semmilyen…
Mi már alig vártuk, hogy a hétvégéinket sütögetésekre szentelhessük barátainkkal. A finom grill kolbászkák, virslik, és pácolt húsok hada mellett viszont ne feledkezzünk meg a közös hamburgerezésekről sem, hiszen igazán üde színfoltja lehet egy estének! Ne fáradj a buci dagasztással, hiszen ezer dolgod van egy ilyen estén, hanem hagyd, hogy segítsünk! Mostantól hamburger zsemlénk újra…
Bár erről nem sokat beszélünk, de a péksütemények világát is meg tudja rázni egy-egy hír, esemény, történés. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor kirobbant az orosz-ukrán háború. Cégünk minden dolgozójának gondolata ugyanaz volt: valahogyan segíteni. Azonnal felvettük a kapcsolatot a menekülteket támogató szervezetekkel, és amint választ kaptunk, mintegy 10.000 csomagot állítottunk össze és küldtünk…
Újra itt a jegeskávé szezon! Beköszöntött a tavasz, a napok egyre melegebbek, és nekünk sincs más vágyunk, mint kiülni a teraszra egy nagy pohár jegeskávéval! Ezt az élményt miért is ne adnád meg magadnak? Látogass el Piknikségeinkbe, hozd el barátaid – vagy csak randizz egy jó könyvvel-, és tapasztald meg Te is, hogy nálunk tényleg…
Vásárlóink véleménye számunkra a legfontosabb, így mindig örülünk, amikor visszajelzést kapunk Tőletek! Éppen emiatt márciustól a téliszalámis szendvicseink harapásélményét megtöbbszöröztük. Többen írtatok nekünk, hogy téliszalámis szendvicsünk lehetne még intenzívebb. Mivel a vásárlói visszajelzések számunkra szentírások, mi is megkóstoltuk, és igazat adtunk nektek. Így dupla vastagra szeleteljük a téliszalámit szendvicseinkbe, hogy még ízesebb élményben…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.